Jogi tanulmány · civil támogatások · 2026
Jogalkotással okozott kár
Perelhető-e az állam, ha egy civil szervezet nem tudott egy támogatási lehetőségről? A Jogalkotással okozott kár című jogi tanulmány válasza.
Több milliárd forint civil támogatást osztanak el évente egyedi döntéssel, nyilvános felhívás nélkül. Állatvédő szervezetek kérdezték tőlünk: perelhető-e ezért a magyar állam? Ez az oldal a tanulmány útját követi a kérdéstől a számokon és a jogszabályokon át a válaszig.
Röviden
- Problématény
A civil szervezeteknek jutó központi támogatás egy része miniszteri egyedi döntéssel, előzetes nyilvános felhívás nélkül talál gazdát. Aki nem tudott a lehetőségről, nem is kérhetett.
- Mi hiányzikálláspont
A tanulmány szerzői szerint előzetes közzétételi és esélyegyenlőségi garancia az egyedi csatornára is: nyilvános szándéknyilatkozat, kötelező előzetes tájékoztatás, indokolási kötelezettség.
- Mit teszünk
Állatvédő szervezetek kérdésére jogi tanulmányban vizsgáltuk meg, perelhető-e ezért az állam. A válasz a hatályos jog szerint: nem. A változtatás a jogalkotón múlik.
- Hol tart
- Egyeztetés alatt
A tanulmány 2026-ban megjelent, szabadon letölthető. A javaslatcsomag készül; egyeztetés folyamatban a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériummal.
Miért készült
Aki ismert egy e‑mail‑címet, pénzt kapott. Aki nem, az nem tudott róla.
A civil szervezetek állami támogatásának két útja van. Az egyik a pályázat: előre meghirdetik, van kiírás, van legalább harmincnapos határidő, és bárki benyújthatja, aki a feltételeknek megfelel. A másik az egyedi kérelem, amelyről miniszter dönt. Ehhez nincs kiírás és nincs határidő – mert nincs olyan jogszabály, amely előírná, hogy meg kell hirdetni.
Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, több állatvédő szervezet közérdekű adatigénylések hosszú sorából tudta meg. 2026 áprilisa után világossá vált, hogy létezett egy e-mail-cím, ahová a kérelmet be lehetett nyújtani – és aki ismerte, az élhetett vele, aki nem, az nem szerzett róla tudomást. Az így kiosztott összegek attól függetlenül jutottak el egy-egy szervezethez, hogy az hány állatról gondoskodik, az ország melyik részén dolgozik, és mennyire van rá szüksége.
A szervezetek egy része perelni akarta az államot, jogalkotással okozott kár címén. Ez létező jogi lehetőség: a Polgári Törvénykönyv általános felelősségi szabálya alapján az is kártérítéssel tartozik, aki jogszabály alkotásával vagy annak elmulasztásával okoz jogellenesen kárt. Hogy egy ilyen keresetnek van-e alapja, azt viszont nem lehet érzésre eldönteni. Ahhoz végig kell nézni, mit mond a hatályos jog a támogatások elosztásáról, mit mondtak eddig erről a bíróságok, és hol húzódik a határ az igazságtalan és a jogellenes között.
Ezt a munkát senki nem végezte el. Ezért kértek meg minket rá. Az eredmény egy harminckét oldalas jogi tanulmány tíz fejezetben, két szerzővel: dr. Kajó Cecília LL.M. és Némedi Edina. Nem belső szabályzat, nem állásfoglalás és nem panaszlevél: azt írja le, hogyan működik az a rendszer, amelyben minden civil szervezet benne van – és hol vannak benne a hézagok.
A forrás típusa: Kutatás
A jogalkotással okozott kár a nemzeti jogalkotó belső, tagállami jogszabály alkotásával vagy annak elmulasztásával okozati összefüggésben keletkezett kár.
Amit a nyilvános adatok mutatnak
Mennyi pénzről van szó
A tanulmány nem becsül, hanem összeszámol. A nyilvános adatokból összeállított 2026. évi kedvezményezetti adatállomány 560 miniszteri egyedi döntést tartalmaz, összesen 22 351 459 217 forint odaítélt támogatással. A döntéshozó dr. Gulyás Gergely, a fejezetet irányító, a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszter volt. Ez az összeg nem azonos a Nemzeti Együttműködési Alap 20 százalékos miniszteri egyedi keretével – annál több: több konstrukcióból tevődik össze.
A forrás típusa: Kutatás
| Konstrukció | Tételszám | Odaítélt (Ft) |
|---|---|---|
| „Nonprofit/civil 2026” (fejezeti egyedi) | 147 | 18 771 310 000 |
| NEA 2026 miniszteri keret (Civil tv. 56. § (2) b) pont) | 391 | 2 322 149 217 |
| Civil közösségi szolgáltató központok 2026 | 20 | 750 000 000 |
| „Nonprofit/civil 2025” (áthúzódó) | 1 | 500 000 000 |
| NEA 2026 (továbbadott) | 1 | 8 000 000 |
| Összesen | 560 | 22 351 459 217 |
A táblázat forrása: Közpénzportál; letöltés ideje 2026. július 30.
Hogy egy támogatás „egyedi”, azt az államháztartási törvény dönti el: akkor nem egyedi, ha minden feltételét jogszabály határozza meg, és a döntéshozónak nincs mérlegelési joga. Ahol mérlegelés van, ott egyedi döntésről beszélünk – és a fenti sorok mind ilyenek.
Kronológia
Hogyan lett ilyen a rendszer
A támogatási rendszer szabályai öt-hat különböző jogszabályban állnak, és külön-külön mindegyik érthető. Együtt csak akkor látszik, mit engednek meg, ha valaki egyszer végigveszi őket – időrendben. A tanulmány ezt teszi; az alábbi idővonal a III–IV. fejezet összefoglalása.
- 2010BGA tv.Bethlen Gábor Alap
Elkülönített állami pénzalap; a támogatás „nyilvános pályázat vagy egyedi kérelem alapján” nyerhető el. A kettős logika – pályázat és egyedi – innen indul.
- 2011Áht.Az új államháztartási törvény
A 48. § rögzíti: a költségvetési támogatás pályázati vagy pályázati rendszeren kívüli úton is nyújtható. Ez a mondat a tanulmány jogi tengelye.
- 2011Civil tv.Megalakul a Nemzeti Együttműködési Alap
A korábbi Nemzeti Civil Alapprogram helyébe lép, a jogalkotó deklarált célja szerint „tisztább és átláthatóbb” rendszerként. A miniszteri egyedi keret ekkor 10 százalék.
- 2011Infotv.Információszabadság-törvény
A közérdekű és közérdekből nyilvános adatok rendje: a közpénz-átláthatóság végrehajtási szabályai – utólag.
- 2011. december 31.Ávr.A támogatási eljárás részletszabályai
Pályázati kiírás kötelező elemei, közzététel, legalább 30 napos határidő – de csak a pályázati útra.
- 20125/2012. KIM r.A NEA működési részletszabályai
Pályázat és egyedi kérelem egyaránt; az ötmillió forint alatti egyedi támogatás egyszerűsített elszámolással.
- 20181746/2018. Korm. hat.„Határtalanul!” és feladatátrendezés
A program és a kapcsolódó előirányzatok kezelői feladatainak átrendezése a BGA-hoz.
- 2019Civil tv. 56. § (2) mód.A miniszteri keret 15 százalékra nő
A NEA tárgyévi forrásának felosztása 85 (egységes elvek) / 15 (miniszteri egyedi) arányra változik.
- 2020Civil tv. mód.Egyszerűsítés
A jelentős támogatás melletti vagyonnyilatkozati és nyilvántartási elemek átalakítása.
- 2023Civil tv. 56. § (2) mód.A miniszteri keret 20 százalékra nő
Az egységes elvek szerinti rész 80 százalékra csökken. A nyílt verseny nélküli hányad tehát a jogalkotás során tudatosan bővült: 10-ről 15-re, majd 20 százalékra.
- 2026-tól37/2011. Korm. r. + OTRCsekély összegű támogatások nyilvántartása
A de minimis támogatások központi, kötelező nyilvántartása; ami kimarad belőle, uniós értelemben jogellenessé válik.
A Nemzeti Együttműködési Alap szerkezete a végeredmény: a tárgyévi forrás 80 százaléka egységes elvek szerint, kollégiumi döntéssel, jellemzően pályázati úton oszlik el; 20 százaléka a miniszter által jóváhagyott egyedi támogatási kérelmekre megy – pályázati kiírás nélkül. A tanulmány megjegyzi: a 80 százalékos rész egy része sem klasszikus nyílt pályázat, tehát a versenyen kívül eső tényleges arány a 20 százaléknál nagyobb lehet.
Forrás: a tanulmány.
Összehasonlítás
Ki dönt, és van‑e előzetes felhívás
Hét csatornán juthat civil szervezethez központi támogatás. Kettőnél kötelező az előzetes, nyilvános kiírás. Ötnél nem. A különbség nem a pénz nagyságában van, hanem abban, hogy egyáltalán meg lehet-e tudni előre, hogy kérni lehet.
A forrás típusa: Kutatás
| Csatorna | Döntéshozó | Eljárás | Előzetes felhívás? |
|---|---|---|---|
| NEA pályázati (működési, szakmai) | NEA kollégiumok / Tanács | pályázati kiírás, EPER-rendszer | igen · Ávr. 66. § |
| NEA egyedi (20%) | a miniszter | egyedi kérelem jóváhagyása | nincs kötelező kiírás |
| BGA pályázati | Bizottság a Kollégium javaslatára | nyilvános pályázat | igen · BGA tv. 10. § (2) |
| BGA egyedi | nemzetpolitikai államtitkár | egyedi kérelem | nincs kötelező kiírás |
| Fejezeti egyedi | a fejezetet irányító szerv (miniszter) | egyedi döntés + támogatói okirat/szerződés | nincs kötelező kiírás |
| Kormányhatározaton alapuló | a Kormány | előirányzat-átcsoportosítás, egyedi határozat | nincs |
| Költségvetési törvényben nevesített | Országgyűlés (a törvényben) | a költségvetési törvény előirányzata | nincs · törvényi nevesítés |
A táblázat forrása: Közpénzportál; letöltés ideje 2026. július 30.
A lista végén álló két forma – a kormányhatározaton alapuló és a költségvetési törvényben nevesített támogatás – a tanulmány szavával jogi zárvány: egyszerre a legkevésbé versenyző és a legnehezebben megtámadható. Egy 2023-as kormányhatározat például kifejezetten arra hívta fel a belügyminisztert, hogy egy meghatározott önkormányzatnak „külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül” nyújtson egyedi támogatást. Az elszámoltathatóság itt szinte kizárólag az utólagos adatnyilvánosságra és a politikai felelősségre szorul vissza.
A forrás típusa: Kutatás
Az eredmény egy sajátos jogi zárvány: a nevesített és a kormányhatározati támogatás egyszerre a legkevésbé versenyző és a legnehezebben megtámadható forma.
A kulcsfogalom
Két átláthatóság – és csak az egyiket szabályozza a jog
Az „átláthatóság” szó kétszer szerepel a támogatási jogban, és a két jelentés nem ugyanaz. Az egyik a kedvezményezett belső átláthatósága: ki a tényleges tulajdonos, hol adóalany, nincs-e összeférhetetlenség. Ezt az Alaptörvény 39. cikke és az Áht. a támogathatóság előfeltételévé teszi, és részletesen szabályozza. A másik a hozzáférés esélyének átláthatósága: megtudhatja-e egy szervezet előre, hogy egyáltalán kérhet. Erre nincs szabály.
Szabályozott
A kedvezményezett átlátható‑e
Tényleges tulajdonos, adóalanyiság, összeférhetetlenség, elszámolás, ellenőrzés, visszakövetelés. Aki már bekerült, arra ez a teljes garanciarendszer vonatkozik.
Szabályozatlan
A hozzáférés esélye egyenlő‑e
Nincs olyan rendelkezés, amely az egyedi támogatási lehetőség előzetes, mindenki számára hozzáférhető meghirdetését írná elő. Egy szervezet lehet tökéletesen összeférhetetlenség-mentes kedvezményezett úgy is, hogy a többi, azonos helyzetű szervezet nem is értesült a lehetőségről.
Ebből következik a tanulmány egyik legfontosabb mondata: az összeférhetetlenség és az esélyegyenlőség két különböző jogi probléma. Az egyiket a jog kezeli. A másikat nem. Így néz ki az információhoz jutás csatornáinak listája, ha az a kérdés, melyik ad előzetes és egyenlő esélyt:
A forrás típusa: Kutatás
| Csatorna | Jogi jellege | Előzetes és egyenlő esélyt ad? |
|---|---|---|
| Pályázati kiírás (Ávr. 66. §) | kötelező, tételes jogszabályi alap | igen |
| Utólagos közzététel (Áht. 56/C–56/D. §, Civil Információs Portál) | kötelező, de a döntés után | nem – csak a következő ciklusra ad tájékozódást |
| Közvetlen megkeresés a döntéshozó részéről | nincs tételes szabály; mérlegelés | nem – szelektív |
| Korábbi kapcsolat, informális információ | jogilag szabályozatlan | nem |
| Költségvetési törvény / kormányhatározat olvasása | a nevesítés nyilvános, de nem „felhívás” | nem – a döntés már megszületett |
A táblázat forrása: Közpénzportál; letöltés ideje 2026. július 30.
A hézag
Miért nincs kihez fordulni, ha kimaradtál
Az egyedi támogatás jellemzően nem hatósági határozattal, hanem támogatói okirattal vagy támogatási szerződéssel jön létre. Ez polgári jogi jogviszony, nem közigazgatási hatósági eljárás. Ezért nem terheli a hatósági döntésekre jellemző részletes indokolási és jogorvoslati kötelezettség: a miniszteri egyedi döntést nem kell megindokolni, és rendes bíróság előtt jellemzően nem támadható eredményesen.
A forrás típusa: Kutatás
A „nem tudott róla” helyzetre nincs jogorvoslati rendszer és fórum, egyszerűen nem jön létre olyan alanyi jog, amelynek alapján egy szervezet követelhetné, hogy értesítsék egy jövőbeli egyedi támogatási lehetőségről.
Van egy bírói döntés, amely látszólag közel jár a kérdéshez. A „lex K.” ügyben – Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.21.829/2010/4., amelyet a Kúria 1/2014. számú polgári elvi döntéssé emelt – a bíróság kimondta: nem a jogforrási forma dönt, hanem az aktus tényleges tartalma. Ha egy normának látszó rendelkezés valójában egy vagy néhány konkrét címzettről rendelkezik, az tartalmában egyedi döntés, és a jogalkotót védő immunitás nem terjed ki rá. A „rejtett egyedi döntés” tétele alapján tehát megtámadhatóvá válhat az a támogatás, amelyet normának öltöztetve juttatnak egy megnevezett kedvezményezettnek.
Csakhogy ez az ítélet azt védte, akinek meglévő jogát szüntette meg az álnorma – konkrét károsultat, számszerű kárral. A „nem tudtam a lehetőségről” típusú kimaradt szervezetnek nincs előzetes alanyi joga és nincs számszerű kára. A tétel a megfosztottat védi, nem a kimaradót. A miniszteri egyedi támogatás pedig nyíltan egyedi, polgári jogi döntés: nincs rajta norma-álca, amit le kellene leplezni.
Hol a felügyelet vakfoltja. Az Állami Számvevőszék többször vizsgálta a civil szervezetek államháztartási támogatásait – egy összefoglaló szerint 98 szervezetnél mintegy 14,7 milliárd forint nyilvántartását –, de a felhasználás és a könyvvezetés szabályszerűségét nézte, nem azt, hogy a lehetőség előzetes nyilvánossága megfelelő volt-e. Az ombudsman általánosságban foglalkozott az átláthatósággal; a NAIH hatásköre a meglévő adatokhoz való hozzáférésre korlátozódik; az Integritás Hatóság jellemzően az uniós forrásokat nézi. Az előzetes esélyegyenlőséget egyik sem vizsgálja – mert egyiknek sem feladata.
Kitekintés
Az uniós és a strasbourgi mérce
A tanulmány azt is megnézte, ad-e külső fogódzót az uniós jog vagy az Emberi Jogok Európai Bírósága. Az uniós állami támogatási tilalom (EUMSZ 107. cikk) a nem gazdasági tevékenységet végző civil szervezetekre nem alkalmazható; a csekély összegű támogatások rendelete a nyilvántartást írja elő, nem a meghirdetést. Az uniós költségvetési rendelet viszont az uniós forrásoknál kifejezetten pályázati felhívást követel: az uniós jogalkotó az előzetes esélyegyenlőséget normatív követelménnyé emelte – csak éppen a saját pénzére.
Strasbourgban a Magyar Helsinki Bizottság kontra Magyarország ügyben (18030/11., 2016. november 8., Nagykamara) a Bíróság megerősítette, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága bizonyos feltételekkel magában foglalja az állami kézben lévő közérdekű információhoz való hozzáférés jogát, különösen a „társadalmi őrkutya” szerepet betöltő szervezeteknél. Ez erős védelem az utólagos megismerhetőségnek: a döntések, a kedvezményezettek és az összegek megismerhetőknek kell lenniük. Arra viszont ez a gyakorlat sem kötelezi az államot, hogy egy jövőbeli támogatási lehetőséget előre, aktívan meghirdessen.
A válasz
Nem. A hatályos jog szerint ezért nem lehet perelni az államot.
Ez volt a szakmai válaszunk azoknak a szervezeteknek, amelyek hozzánk fordultak. A nyilvános felhívás nélküli, egyedi döntésen alapuló támogatást a jog kifejezetten megengedi; az előzetes meghirdetés elmaradása tehát nem jogsértés, hanem a jogalkotó tudatos döntése. Aki emiatt maradt ki, annak nincs olyan alanyi joga, amelynek a megsértésére hivatkozhatna – és a bírói gyakorlat szerint jogalkotással okozott kár megállapításához előbb az Alkotmánybíróságnak kellene kimondania az Alaptörvény-ellenességet.
A forrás típusa: Hatályos jogszabály
A költségvetési támogatás jogszabály vagy egyedi döntés (támogatási döntés) alapján, pályázati vagy pályázati rendszeren kívüli úton nyújtható.
A forrás típusa: Kutatás
- A nyilvános felhívás nélküli támogatás önmagában nem jogellenes.
Az Áht. 48. § (1) bekezdése kifejezetten megengedi, hogy a költségvetési támogatás pályázati vagy pályázati rendszeren kívüli úton, jogszabály vagy egyedi döntés alapján kerüljön nyújtásra.
- A két csatornára eltérő nyilvánossági szabályok vonatkoznak.
A pályázati útnál kötelező az előzetes, közzétett kiírás, legalább 30 napos határidővel (Ávr. 66. §). Az egyedi támogatásnál nincs olyan tételes kötelezettség, amely a lehetőség előzetes meghirdetését írná elő.
- A transzparencia utólagos, nem előzetes.
Az Alaptörvény 39. cikke, az Áht. 56/B–56/D. §-a és az Infotv. a döntés után biztosítja az adatok megismerhetőségét, de egyik sem várja el, hogy a forráshoz való hozzáférés lehetőségét előre közzétegyék.
- A miniszteri mérlegelés tág, de nem korlátlan.
A NEA egyedi keretéről – a tárgyévi forrás 20 százalékáról – a miniszter dönt, a döntést azonban a közpénzügyi, összeférhetetlenségi és átláthatósági szabályok, valamint az Alaptörvény alapelvei korlátozzák.
- Nem a kifizetések, hanem a hozzáférés szintjén aggályos.
A döntvénytár áttekintése után sem az Alkotmánybíróság, sem a rendes bíróságok nem mondták ki, hogy a támogatási lehetőség elhallgatása sérti az Alaptörvényt. Ez ma nem tételes jogsértés, hanem alkotmányos alapelvi kockázat és jogpolitikai hiányosság.
Ettől még a rendszer igazságtalan, és a tanulmány ezt nem kerüli meg. Ha a forráshoz jutás lehetősége eleve zárt, és az utólagos elszámolás formális marad, akkor az átláthatóság elve – az Alaptörvény 39. cikkének célja, a közélet tisztasága – tartalmilag kiüresedik. A B) cikk szerinti jogbiztonság a joggyakorlat kiszámíthatóságát is megkívánja, és az informális hozzáférés ezt gyengíti. A XV. cikk szerinti megkülönböztetés gyanúja is felmerül. Ezek ma nem tételes jogsértések – de ezen csak a jogalkotó tud változtatni.
A forrás típusa: Kutatás
Nem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy teljesen kiüresedik az átláthatóság elve, az Alaptörvény 39. cikkének célja a közélet tisztasága, ha a forráshoz jutás lehetősége eleve zárt és az utólagos elszámolás formális marad, akkor az elv tartalmilag kiüresedik.
Ami ebből következik
Mit javasolnak a szerzők
A szerzők szerint a rendszer akkor tehető alaptörvényi értelemben is védhetővé, ha a jogalkotó az egyedi csatornára is előzetes közzétételi és minimális esélyegyenlőségi garanciát vezet be. Három konkrét eszközt neveznek meg:
- Nyilvános szándéknyilatkozat – hogy előre látsszék: ebben a körben, erre a célra egyedi kérelmet lehet benyújtani.
- Kötelező előzetes tájékoztatás – hogy a lehetőségről ne informális csatornán, hanem mindenki számára azonos helyen és időben lehessen tudomást szerezni.
- Indokolási kötelezettség – hogy az egyedi döntés ne csak a kifizetés, hanem a döntés szintjén is elszámoltatható legyen.
Ez nem a pályázati rendszer kiterjesztése minden forintra: az egyedi csatorna a jogalkotó tudatos döntése, és lehetnek helyzetek, amikor indokolt. A javaslat annyit kér, hogy a kapu létéről mindenki egyszerre tudjon.
A de lege ferenda javaslatok külön anyagban készülnek, azoknak az állatvédelmi szervezeteknek a támogatásával, amelyek az alapkérdéssel hozzánk fordultak. Amint elkészül és benyújtjuk, ezen az oldalon és a Dokumentumtárban is nyilvános lesz.
Kinek szól
Egy szervezetnek, egy jogásznak, egy támogatónak
Egy állatvédő szervezetnek
Megmutatja, hol tart a rendszer: ha már bekerültél, vannak garanciák – elszámolás, ellenőrzés, nyilvános adat. A bekerülésre viszont ma nincs előzetes garancia, és a kimaradásra nincs jogorvoslat. Ez nem vigasz, de tudni kell hozzá, mit érdemes kérni, és mit nem: pert nem, jogalkotást igen.
Egy jogásznak vagy döntéshozónak
Egy helyen áll a teljes hivatkozási anyag: az Áht. 48. §-a és 56/B–56/D. §-a, a Civil tv. 56. § (2) bekezdés b) pontja és 62. §-a, a BGA tv. 10. § (1) bekezdése, az Ávr. 65/A. és 66. §-a, az 5/2012. KIM rendelet, az Alaptörvény B), XV., VI. és 39. cikke, az Infotv., a Kúria 1/2014. PED és az EJEB Magyar Helsinki Bizottság-ítélete.
Egy támogatónak
Megmutatja, hogyan lehet ma megtudni, mi lett a közpénzzel: utólag, elszámolásból és adatigénylésből. Azt viszont, hogy egyáltalán ki juthat hozzá, előre nem lehet megtudni. Ugyanez a hiány – hogy az adományozó és az adófizető nem lát rá, kinek ad – az oka annak, hogy a Tudd, kinek adsz platform elkészült: ott az látszik, egy szervezet magáról mit tett közzé.
A tanulmány
Szabadon letölthető, teljes terjedelemben
- Dokumentum / 01
Jogalkotással okozott kár, információszabadság-deficit vagy más a jogalkotó által előre betervezett esélyegyenlőség- és transzparenciahiány a civil szervezetek támogatási rendszerében?
Jogi tanulmány arról, perelheti-e a magyar államot az a civil szervezet, amelyik azért maradt ki egy egyedi támogatási formából, mert nem tudott róla – és arról, mitől lenne a rendszer védhető.
- Szerzők
- dr. Kajó Cecília LL.M. · Némedi Edina
- Kelt
- 2026
- Terjedelem
- 32 oldal, tíz fejezet, lábjegyzetekkel
- Miért készült
- állatvédő szervezetek kérdésére, amelyek jogalkotással okozott kár címén perelni akartak
- Mi van benne
- a jogalkotással okozott kár fogalma és bírói gyakorlata
- a támogatási rendszer jogszabályi környezete időrendben
- a pályázati és az egyedi csatorna; a NEA 80/20-as szerkezete
- a 2026. évi egyedi döntések számszerűsítése (560 tétel, 22,35 Mrd Ft)
- átláthatóság mint belépő és mint elszámolás; nyilvánosság, monitoring
- mely szerv vizsgálhatja a hiányt; uniós és strasbourgi kitekintés
- a „rejtett egyedi döntés” tétele; összegzés és javaslat
A tanulmány jogi elemzés, nem jogi tanácsadás. Megállapításai a hivatkozott jogszabályok és bírósági döntések 2026. évi állapotán alapulnak.
Idővonal
Az eddigi lépések
Az ügy dátumozható lépései. Az egyeztetés a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériummal folyamatban van; a javaslatcsomag elkészültét itt jelezzük.
- 2026. áprilisA kérdés: perelhető-e az állam?
Állatvédő szervezetek adatigényléseiből kiderült, hogy létezett egy cím, ahová egyedi támogatási kérelmet lehetett benyújtani. Aki ismerte, élhetett vele. A szervezetek a perelhetőség kérdésével fordultak hozzánk.
- 2026a tanulmány éveMegjelent a „Jogalkotással okozott kár”
32 oldalas jogi tanulmány, két szerző. A válasz: a hatályos jog szerint nem lehet perelni.
Megosztás
Küldd el egy civil szervezetnek
Ha egy szervezet kimaradt egy támogatási lehetőségből, a tanulmány megmutatja, mit lehet kérni, és mit nem.
Nem kell a jogalkotásra várnod, hogy lásd, kinek adsz.
A tanulmány a rendszer hézagát írja le. A Tudd, kinek adsz platform a gyakorlati válaszunk ugyanerre a hiányra: egy helyen mutatja meg, mit tett közzé magáról egy szervezet.
A tanulmány jogi elemzés, nem jogi tanácsadás. Ezt a munkát is adományból végezzük: támogatás.