Zsebi

Amikor átvettük, láttuk, hogy a gyanúnk nem volt alaptalan. Izgatott állapotban jellegzetesen nyújtogatta a nyelvét (ezt hívjuk „fagyizásnak”), és emiatt felmerült bennünk a vízfejűség lehetősége is. Néhány héttel később a képalkotó vizsgálat igazolta, hogy vízfejű.

Az első év nem volt egyszerű. Egy vak kölyökről volt szó, aki az állapota ellenére is kölyökként akart viselkedni, és hatalmasakat futni az udvaron, miközben a vízfejűség miatt különösen óvni kellett a fejét. Benne nyoma sem volt félelemnek vagy óvatosságnak: rohangált, ugrált és felfedezett, mint bármelyik korabeli társa. Vettünk neki egy vak kutyáknak készült védőkeretet, és ennek segítségével vészeltük át vele a legmozgalmasabb időszakot, ami nekünk sokkal több stresszel járt, mint neki.

Rengeteg vizsgálaton esett át, mert nehezen ürített, és hosszú ideig egyáltalán nem ivott magától. A szükséges folyadékot ezért a tápjába vagy a konzervjébe kevertük. Nyolchónapos kora körül jött az áttörés: elkezdett önállóan inni, és azóta folyamatosan jelzi, ha vizet szeretne. Evésnél és ivásnál azért ma is segítünk neki, és inkább mi tartjuk a tálat, mert a vakság és a vízfejűség miatt, ha ráhagyjuk, hamar vízben és tápban úszik a szobája.