A mi valóságunk – Az állatvédelem mindenki életét megváltoztatja

Kívülről az állatvédelem gyakran tűnik egyszerűnek: szeretet, etetés, takarítás, néhány sikeres mentés, pár megható fotó. Belülről ez inkább egy olyan életforma, ahol a felelősség nem kapcsol ki, a döntések súlya pedig ott marad a zsebben akkor is, amikor már rég dolgozni kellene menni, vagy éppen aludni. Amit leírok, a saját tapasztalatainkból született. Nem biztos, hogy mindenki így látja. Ez a mi valóságunk. Az állatvédelem véget nem érő napjai Nálunk a nap hajnalban indul: etetés, itatás, ellenőrzés, gyógyszerezés, állapotfigyelés. Párhuzamosan már szervezés megy: állatorvos, fuvar, időpont, dokumentum, fizióterápia, elkülönítés. A háttérben közben fut a „mi legyen ma a legfontosabb” döntéshalmaz, miközben tudjuk, hogy bármelyik állatnál megváltozhat a helyzet és tapasztalatból írom, hogy valami extra mindig történik. Ez még mindig csak az első műszak. A mindennapi megélhetésünk, az életünk alapjai nem az állatmentésből jönnek. Magunkról is gondoskodni kell, hiszen az állatvédelem nem tart el minket, akkor sem, ha vegánok vagyunk. A fénnyel táplálkozás meg továbbra is urban legend, nem életstratégia. Mindent úgy kellett kialakítanunk, hogy az állatok ellátásában ne legyen fennakadás. Naponta többször legyenek lemozgatva, takarítva, ne maradjon ki kezelés vagy sebkötözés, ha állatorvoshoz kell menni, akkor bármikor megoldható legyen. Nincsenek üresjáratok, mert rengeteg a feladat. A napot nem szoktuk lezárni, hanem éjjel jön a felismerés, hogy másnap van. Állatvédők: nem varázslók vagyunk, hanem felelős emberek Ha segítséget kérnek tőlünk akkor a kommunikáció sokszor kapkodó, feszült, néha indulatos. A helyzet sürgős, ezt senki nem vitatja. A gond ott kezdődik, amikor elvárássá válik az azonnali megoldás, mintha a felelősség egyetlen hívással átadható lenne. Sajnos gyakori mondat az is, hogy „akkor elaltatom”, vagy „ott hagyom”. Ezek a mondatok végképp nem segítenek. Egy már felvállalt felelősséget nem lehet így továbbpasszolni, mert ettől csak nő a nyomás, csökken a biztonság, és a végén az állat jár rosszul. Közben nekünk ott vannak azok, akikért már tényleg felelősséget vállaltunk. Akik nálunk vannak, nem ideiglenes „ügyek”. Ők élőlények, napi ellátással, állapotváltozásokkal, visszaesésekkel, fejlődéssel. Tudom-tudom: a felelősség nem látványos, viszont mindig itt ül rajtunk, mint egy nehezék. Egyszerre fut akár 60-70 sors A legtöbb félreértés abból születik, hogy kívülről minden egyetlen esetre szűkül: „csak ezt az egyet”. Belül viszont párhuzamosan fut tíz, húsz, harminc, sokszor hatvan állat ellátása. Ez nem csak etetés. Ez gyógyszerezés, kontroll, külön etetési igények, elkülönítés, rehabilitáció, viselkedés- és stresszkezelés, biztonság. Ha minden sürgős kérésre azonnal ugrunk, az nem hősiesség, hanem rendszerhiba. Aki ezt nem látja, azt hiszi, a „nem” érzelmi döntés. Valójában kapacitásvédelem. Van egy út ami a rossz oldalra vihet el Nagyon megterhelő „nem”-et mondani. A legtöbbünknek sok-sok év kell, hogy ki tudjuk mondani ezt a szót és megértsük hogy miért kell ezt megtenni. Ahogy az évek telnek az állatvédőknél jellemzően a védencek száma nem csökken, hanem nő és nő. Egy idő után pedig kezelhetetlen lehet a helyzet. Aki rátéved az idevezető útra, és nem ismeri fel időben a jeleket, nagyon gyorsan átcsúszhat a másik oldalra. Ilyenkor nem csak fáradtság történik. Leromlik az egészségi állapot, kórházi ellátás válhat szükségessé állatnak és bizony embernek egyaránt. Ezek pedig nem kitalált és nem egyedi esetek. Romlanak a tartási körülmények, csúszik az ellátás, felhalmozódik a kosz, sérül a biztonság. Nem rossz szándékból, hanem azért, mert aki segíteni akart, már nem képes rá. Az állatvédő ilyenkor maga is mentendő emberré válik az állatokkal együtt. A jó állatvédő nem attól jó, hogy mindig többet vállal. Attól jó, hogy amit vállal, azt végig is viszi. A fejlődés sokszor nem „visszatérés”, hanem új rutinok felépítése. A mentés nem pillanat, hanem folyamat, amihez idő, biztonság és következetesség kell. Az állatvédelem olyan, mintha mindenhez IS érteni kellene Sokan azt gondolják, az állatvédelem abból áll, hogy szeretjük az állatokat, etetjük őket, majd takarítunk utánuk, persze amikor kell akkor állatorvoshoz járunk. A valóság ennél komplexebb. Kell etológiai szemlélet, kell állategészségügyi alaptudás, kell fajspecifikus igényismeret, kell jogszabályi tájékozottság. Alapítvány működtetéséhez jön a könyvelés, adminisztráció, megfelelés. A marketing ma már nem luxus, hanem túlélési eszköz. Ha nincs láthatóság, nincs támogatói kör. Ha nincs támogatói kör, nincs miből kennelt, karantént, szobát felújítani, kifutót építeni, élőhelyet javítani. Az állatorvosi költségek és az élelmezés csak a minimum. A tér, a biztonság és a hosszú távú fenntarthatóság ugyanilyen fontos. Ha spórolni kell, az ember megtanul járólapozni, gipszkartonozni, glettelni, festeni, kifutót építeni, hegeszteni. Már elnézést, de szarból várat építeni. A járólapozási tudományom domborzatos, de áll. Azaz szerencsére fekszik, mert akkora bénázás még nincs. Ha választani kell, hogy minőségi élelmezés és állatorvos legyen vagy katalógus kinézet, akkor mi biztos, hogy nem az utóbbit fogjuk választani. Persze, a kettő együtt lenne opcionális, de a gép azt dobta nekünk, hogy a kettő együtt nem megy. Az enyhén hullámvölgyes talajtól még szerencsére senkinek se lett betegsége és elég jól nyugtatjuk magunkat azzal, hogy egyedi. Másképp látunk és gondolkodunk miattuk Egy lebénult állat nem fog a testképével foglalkozni. Abból dolgozik, ami van. Ugyanúgy önfeledten játszik, miközben nem nyomasztja az állapota vagy az anyagi gondok, nem terheli a marketing, nem érdekli a láthatóság. Ez egészen letaglózó, mert rámutat, mennyi felesleges teher az emberi világban. A sérült állatok gyógyulásánál rengeteg „varázslatot” látunk. Nem csodát, hanem kitartást. Apró előrelépéseket, lassú javulást, új rutinokat, új pályákat. Néha nem „jobb” lesz, hanem „másképp jó”, és ez nem kudarc. Talán ez az igazi boldogság: nem a hiány tagadása, hanem az a szabadság, amikor az élet nem azon múlik, mi nincs, hanem azon, ami még mindig van. Segítség kell mindannyiunknak: így tudsz valóban segíteni Segítségre mindannyiunknak szüksége van. Az állatvédelem nem bírja el, ha minden felelősség és minden munka néhány ember vállán marad. Hiszen szinte minden véges: a hely, az idő, az erőforrás. Egyetlen dolog nem az: a mentésre váró állatok száma. A segítség nem mindig pénz, sőt sokszor nem az a legnagyobb hiány. Aki ért az építkezéshez, hegesztéshez, gipszkartonozáshoz, járólapozáshoz, vízvezetékekhez, konkrét életminőséget javít. Egy stabil kennel, egy biztonságos kifutó, egy jól működő karantén aranyat ér. A marketinghez, kommunikációhoz, szövegíráshoz, fotózáshoz, videóhoz értő segítség ma szintén aranyat ér. Láthatóság nélkül nincs stabil támogatói kör. Stabil támogatói kör nélkül nincs hosszú táv. Ami még sokat számít: megosztás, ajánlás, kapcsolatépítés. Az is segítség, ha valaki nem sürget, nem tesz ultimátumot, hanem megérti a kereteket. Az együttműködés

Helló Világ!

Üdvözlet a WordPress-ben! Ez az első bejegyzés, amelyet lehet akár módosítani, akár törölni, aztán kezdődhet az írás, a tartalommal történő feltöltés.