Adó 1%

Soma

Drága Barátaink!

Ma egy igazán különleges emberkét szeretnék nektek bemutatni, mondhatnám azt is, hogy kis családunk szülőatyját 🙂 Nyilván a teljesség igénye nélkül készül ez a kis beszámoló Róla, hisz olyan sok mindent csinált már, hogy nehéz lenne mindenről beszámolni. Ismerkedjetek meg Somogyi Zoltánnal, aki nem mellesleg alapítványunk elnöke is.

soma

Somának van két szépséges nagylánya, akiket minden igyekezetével próbálkozik állatszeretetre, és az állatok tiszteletére nevelni.

1380809_516629715096202_1992975056_n

2013. márciusban döntött úgy, hogy vegán étrendre vált, vegetáriánus átmenet nélkül… Elérkezettnek látta az időt, hogy az állatmentésen kívül, így is hozzájáruljon az állatok védelméhez és rájött ő is, hogy semmi különbség nincs aközött a bántalmazott kiskutya között akihez épp riaszthatják és aközött a szegény kismalac között, aki kínhalált halt egy rettenetes farmélet után, azért, hogy ő egy jót vacsorázzon… Az ő fejében sincs már különválasztva a házi kedvenc és a sokak által “haszonállatnak” titulált állat… Minden állat egyenlő. Nem is csoda így, hogy számára mindennél fontosabb az állatok szeretete…

Soma a régi kedvese Mari által került bele az aktív állatvédelembe. Eleinte szállítással kezdte csak, majd pár hónapra rá együtt csatlakoztak a Tetovált Állatmentőkhöz. Egy idő után onnan kiváltak mindketten és rájöttek, hogy szeretnének megalapítani egy olyan kis csapatot, ahol hasonló értékrendszerű emberkék dolgoznak együtt az állatokért.

Így megszületett az Állatmentő Sereg. Többed magukkal alapították meg ezt a kis csapatot, ahonnan szinte mindenki lemorzsolódott, csak ők maradtak meg, Azóta már Állatmentő Szolgálat Alapítvány lettünk és kis családunk összesen 14 tagból áll és sok sok önkéntesből 🙂 🙂 akiknek nagyon hálásak vagyunk a sok segítségért amit nyújtanak nekünk.

Ahogy már említettem, Soma az elnökünk, és ő a motorja is a kis családnak, hisz minden csapatnak szüksége van egy vezetőre, aki még jobban összefogja az amúgy is összetartó emberkéket.

Soma rengeteg mentésben vett már részt, mentett már árvízből is:

Legyen szó éjszakai gázolásról, rossz körülmények között tartott állatkáról, ha hívják akkor megy és nem hagyja cserben a sebesült, bántalmazott állatot… Hiszen, mi ezért vagyunk… A sebesültekért, megkínzottakért…

Mikor kérdeztem emlékezetes mentésről, akkor elég sok esemény jutott eszébe, de talán legemlékezetesebb mentésének a Kucán Apó mentését említette…

307527_380049868754188_2109720543_n

Szegényke nagyon sokat sírt, szenvedett mire végre az égiek elküldték számára is a mentőangyalokat. Őt nagyjából két éve mentették egy autótelepről, és hosszú életéből, mindössze az utolsó kettőt élhette békében és szeretetben Tünde jóvoltából. Sokat kellett orvoshoz, kezelésekre hordani szegényt, de végül a lábát nem lehetett megmenteni, így a drága kisöregnek 3 lábon kellett folytatni kis életét. A sors szomorú fintora az, hogy Kucán Apó sajnos 1 hónapja itt hagyott minket… Nyugodj békében kisöreg!!!!

Köszönöm szépen, hogy ma is velünk voltatok és megismertétek kicsit jobban elnökünket, aki bármennyire szereti titkolni azért igen jó arc és mellesleg jószívű és bármikor lehet rá számítani, ezt állatvédő berkekben is sokan nagyon jól tudják!

Facebook

Paypal

PayPal befizetéssel is segíthetsz: